Milyen a boldogság kék madara?

A boldogság keresése egy soha nem ér véget nem érő folyamat. Természetesen mondhatjuk, hogy mindenkinek mást jelent a boldogság, de mégis emberek vagyunk és vannak közös, ún. kollektív vonásaink, meggyőződéseink, szokásaink. A kollektív képzeletben például a pénz a mindennapokban boldogabbá tehet bennünket. Egyesek számára a munka és a presztízs járul hozzá a kiteljesedéshez, míg másoknak utazniuk és világot kell látniuk ahhoz, hogy elégedettek és boldogok legyenek. Számtalan ötlet született a boldogság fogalmával, illetve forrásával kapcsolatban… a Harvard Egyetem kutatói megpróbálták elválasztani az igazat a hamistól.

Az 1930-as években a Harvard Study of Adult Development által kezdeményezett kutatók a boldogság titkait és annak fenntartásának módját vizsgálták. Úgy találták, hogy bizonyos szokások lehetővé tennék a kiteljesedett, boldogabb életet. Lássuk melyek is ezek:

A 9 szokás, ami boldoggá tesz

A Harvard kutatói több mint 80 éve ugyanazokat az embereket követték, és kérdések ezreit tették fel nekik. Az adatok kiértékelésével meg tudták állapítani, hogy mi teszi igazán boldoggá az embereket. Nem az élet apró dolgairól van szó, amelyek örömet szereznek, hanem azokról, amelyek megváltoztatják és segítenek fenntartani a boldogság állapotát, még akkor is, ha az ember problémákkal vagy stresszes helyzetekkel néz szembe. 9 szokást azonosítottak, amelyek boldogsághoz vezetnek.

  • A kapcsolatok számbavétele: szánjunk időt arra, hogy felmérjük a kapcsolataink jelentőségét, átgondolni, mit kapunk a körülöttünk lévő emberektől, és mit adunk nekik.
  • Formális kapcsolatok fenntartása: az emberi kapcsolatok többről szólnak, mint a párkapcsolat, rokoni vagy a baráti szálak. Érdemes tisztelettel és figyelemmel bánni a körülöttünk lévő emberekkel, köszönteni az eladót, a pincért a kávézóban, ahová mindennap járunk, szánjunk időt arra, hogy a lakótárssal, vagy akár a szomszéddal beszélgessünk, akivel pl. kutyát sétáltatva találkozunk. Ezek a kapcsolatok fejlődhetnek vagy állandóak is maradhatnak, de fontosak.
  • Szakítson időt a beszélgetésre: a barátokkal, szeretteinkkel való találkozás és beszélgetés növeli a boldogságot, mondják a kutatók. A beszélgetés művelése lehetővé teszi, hogy megosszuk véleményünket, időt szánjunk rájuk és meghallgatva, megértve érezzük magunkat. Ez mindkét fél számára előnyös és hasznos.
  • A kedvesség fejlesztése, kultiválása: a gondoskodó, kedves, érzékeny és nyitott hozzáállás más emberekhez, érzelmileg felemelő és örömet szerez.
  • Önkéntesség: az önkéntesség hozzájárul a személyes fejlődéshez. Ha időt szánunk rá, ez szintén befolyásolhatja a boldogságunkat és a hosszú élettartamot (is).
  • Tanuljunk meg bocsánatot kérni: az egészséges kapcsolatok fenntartásához tudnunk kell, hogyan kell időről időre elnézést kérni. (lásd egy másik blogcikkben 😊)
  • A kíváncsiság fenntartása: ez egy módja annak, hogy stimuláljuk az agyunkat, hogy megnyíljunk mások és a világ felé.
  • Fejezzük ki a szeretetet: barátainknak, párunknak, családunknak. Kimutatni a szeretetet és kimondani az boldoggá tesz. Nem elég a „egyszer már megmondtam, és ha valami változás van, szólok…” hozzáállás.
  • Megmaradni sebezhetőnek: levetni az álarcot, önmagunknak lenni, és akár kiszolgáltatottnak is adott esetben…ezek azok a szokások, hozzáállások részei, amelyekkel nap mint nap kiteljesedettebb és boldogabb életet élhetünk.
Facebook
Picture of Bálint Piroska

Bálint Piroska

További blog cikkek