A gyász az életünk egyik legnehezebb és legmeghatározóbb érzelmi folyamata. Egy szeretett személy elvesztése olyan törést okozhat bennünk, amely az egész világunkat átformálja. Megváltozik a mindennapi ritmusunk, az érzelmeink intenzitása, sőt, sokszor az önmagunkról és a világról alkotott képünk is. Ilyenkor a kérdés nem az, hogy „hogyan felejtsünk el”, hanem sokkal inkább az, hogyan élhetünk tovább a veszteséggel együtt.

A gyász természetes folyamat

A gyász nem betegség, nem gyengeség, és nem olyasmi, amit „túl kell élni” néhány hét alatt. A gyász egy teljesen természetes, emberi reakció a veszteségre, és mindenkinél másképp zajlik le. Vannak, akik csendes visszavonulással gyászolnak, mások sírnak, dühösek vagy akár bűntudatot éreznek. Mindezek a reakciók normálisak és elfogadhatóak.

Sokan ismerik Elisabeth Kübler-Ross gyászfázisait, amelyek a következők lehetnek:

• tagadás,

• düh,

• alkudozás,

• depresszió,

• elfogadás.

Fontos tudni, hogy ezek a szakaszok nem mindenkinél jelennek meg ebben a sorrendben, és nem is feltétlenül mindenki éli meg mindegyiket. A gyász egy hullámzó, ciklikus folyamat, ahol lehetnek jobb és nehezebb napok, akár hosszú időn keresztül is.

Mit élünk át a gyász során?

A veszteség érzése sokszor fizikai tünetekkel is jár: fáradtság, étvágytalanság, alvásproblémák vagy testi fájdalmak jelentkezhetnek. Emellett jelentkezhet:

• reménytelenség,

• üresség,

• düh vagy harag az elhunyt felé,

• bűntudat („Többet kellett volna tennem”),

• szorongás a jövőtől.

A környezet jó szándékkal próbál segíteni: „Az idő begyógyítja a sebeket”, „Erősnek kell lenned”. Ezek a mondatok azonban gyakran inkább elzárják az utat az őszinte gyászhoz, mintsem támogatják azt. A gyászolónak nem tanácsokra van szüksége, hanem elfogadásra és megértésre.

Hogyan segíthetünk önmagunknak?

A gyász feldolgozása nem azt jelenti, hogy elfelejtjük azt, akit elvesztettünk. Inkább azt jelenti, hogy megtanulunk együtt élni az emlékével, és újraépítjük az életünket a hiánya mellett.

Néhány módszer, ami segíthet:

• Adj időt magadnak. Ne siettess semmit – a gyász nem verseny.

• Beszélj róla. Barátok, családtagok vagy szakemberek is meghallgathatnak.

• Engedd meg magadnak az érzéseket. A sírás, a düh, a bűntudat is a gyász részei.

• Keresd a rituálékat. Gyertyagyújtás, levélírás az elhunytnak, séta egy közös helyen – mind segíthetnek a kapcsolódásban.

• Fogadd el a segítséget. Ha úgy érzed, túl nagy a teher, érdemes pszichológushoz fordulni.

Szakmai támogatás a gyász feldolgozásában

Vannak helyzetek, amikor a gyász elakad. Ilyenkor hónapok, akár évek múlva is úgy érezzük, nem tudunk tovább lépni. A veszteség beárnyékolja a mindennapokat, visszahúz a múltba. Ekkor különösen fontos lehet egy külső, szakértői támogatás.

A 2. emelet pszichológusai segítenek abban, hogy biztonságos környezetben beszélhess arról, amit átélsz. Támogatást nyújtanak abban, hogy feldolgozd a veszteséget a saját tempódban, és újra meg tudd élni az örömöt, a reményt és a kapcsolódást.